Závod Dance Klub
A csapat az elmúlt év novemberében alakult a mozogni vágyó asszonyok, lányok ötlete alapján. Míg kezdetben csak próbálgattuk tánctudásunkat, ahogy előrefele haladtunk úgy váltunk egyre lelkesebbé. Egyre nagyobb létszámmal büszkélkedhetünk, ahol mindenki értékes tagja a Závodi Dance Klubnak. A csapat tagjai lelkesen segítik a belső munkálatokat is, van aki szervező képességeivel, van aki a kreatív öltöztetéssel, van aki operatőr tevékenységgel segít minket és ami a legfontosabb vannak lelkesítőink, biztatóink. Legnagyobb támogatónk az önkormányzat, mind a terem biztosításával, mind pedig a bátorításával.
A lelkes csapat célul tűzte ki maga elé a mozgás és táncos aerobic megszerettetését és át örökítését, így már a fiatalabb generáció is becsatlakozott a csoportba.
Az egyre bővülő klubunk úgy gondolta kiáll a közönség elé, hogy bemutatkozzon és megmutathassa mivel is foglalatoskodunk hetente két alkalommal, amikor az apukák és nagymamák vigyáznak a kisebb gyermekekre. Köszönjük a támogató magatartásukat.
A debütálásunk körüli izgalomnak köszönhetően sikerült még közelebb kerülnünk egymáshoz, ezzel pedig egy kellemes, családias légkör alakult ki csapatunkon belül, aminek köszönhetően újult erővel kezdtünk bele következő táncaink megtanulásába.
"Ruha teszi az embert" -ennek a szólásnak az elmúlt századokban nagyon határozott jelentése volt. Az önkormányzat ezt felismerve támogatta a klubot a fellépő ruhákkal. ezt ezúton is szeretnénk megköszönni.
Egyházközség
A községben nagyobb részt katolikusok élnek, de evangélikus is laknak és pár református. Szentmisék a téli időszámítás időszakában vasárnap reggel 8 órakor, nyáron szombat este kezdődnek. A búcsú Keresztelő Szent János születésekor június 24-én van.
A templomban a legértékesebbek a hívők, akik az országos átlag felett (15%) járnak templomba. Az átlagéletkoruk 50-60 év körül mozog. Az egyház nem a templomaiban, hanem a közösségeiben él, amik kissé meggyengültek, de 15-20 év és az emberek a kereszténységet mint valami újat és értékeset fedezik fel.
Plébános: Pál József
Cím: 7181 Tevel, Petőfi S. u. 461.
Telefon: 0674/404-866; 0630/855-8731
Tagok:
Forrayné Csutora Viktória
Gergely Jánosné
János Józsefné
Palkóné Kelemen Katalin
László Péterné
Palkó Dénes
Sebestyén Andrásné
Szabó József
Závodi Nyugdíjasok Érdekszövetsége
A Nyugdíjasklub kapott a Závod Községi Önkormányzattól a Hagyományok Házában egy különálló helyiséget, ahol hetente szerdai napokon találkozunk.
Ilyenkor a lelkes kis csapatunk beszélgetéssel, egymás problémáinak megbeszélésével, sütemény receptek kicserélésével, kártyázással, társasjátékozással valamint énekléssel tölti el az időt. Rendszeresen megünnepeljük a tagok név- és születésnapját is.
A Závodi Nyugdíjasok Érdekszövetségének fő célja a községben élő nyugdíjasok társadalmi összefogásának szervezése.
A Nyugdíjasklub minden gyermeknapkor és karácsonykor támogatja a závodi gyermekeket.
A faluszépítő társadalmi munkában tagjai aktívan részt vesznek.
Egyesület elnöke: Csutora Lajosné
Székhely: 7182 Závod, Kossuth u. 12.
"Závod Értékeiért” Közalapítvány
A „Závod Értékeiért” Közalapítványt 2000. február 14-én Závod Község Önkormányzata közhasznú szervezetként alapította meg.
Kezelő és döntés hozó szerve a 7 tagú kuratórium. A döntéseket a Szervezeti és Működési szabályzatban foglaltak alapján a Kuratórium illetve az Elnök hozza.
A Közalapítvány céljai:
- Závod község épített és természeti értékeinek, környezetének védelme, megőrzése,
- a község temetőjének jó karbantartása, síremlékek, sírboltok védelme,
- a község sport és oktatási tevékenységének támogatása,
- a községben élő tartós munkanélküliek, egészségileg károsodottak, megváltozott munkaképességűek képzésének, továbbképzésének, munkahelyteremtő tevékenységének segítése,
- teleház-asszisztens szolgálat és egyéb civil szervezetek munkájának összehangolása, működtetése